Era

Just me, myself and I, avagy kulonben sem. De.

Christmas time

Egy szép, közös karácsony, jó ételek, sok nevetés. .. ez jellemezte ezt a hetet. Tesómtól kaptam egy karkötőt, amin minden medál a család egy-egy tagjàt szimbolizálja. Így tudom magammal vinni őket Hollandiába. :) 
Anyu: a napocska, aki mindent lát
Sára: A kislány
Era: a cipő (ezt már én tettem rá, sajna nem találtam hangjegyet)
Ancsa: virág
Imi: A kalapács vagy csákány (ööö...)

Visszafelé vonattal jöttem Szegedre, és a kaller leszolitott. Azt mondta, pár hete volt egy fiatalember a vonaton, akiből végtelen nyugalom áradt, és ő akkor érezte, hogy beszélnie kell vele. Kiderült, hogy a fiatalember 8 évet töltött Nepálban.

A kaller mondta, hogy belőlem is végtelen nyugalom árad, áruljam már el, hogy mi ez. Beszélgettünk, nagyvonalakban elmondtam neki, hogy mire készülök. Szóba jöttek spirituális témák és a gondviselés... 

Ilyen jó dolgok is történnek a vonaton. :)

Karácsonyi készülődés

Ez a hét szuper volt! :) Eladtam a kocsimat, remek társaságom volt, egy nagy találkozás, és 7 napból 4-et énekeltem. Nem is kívánhatok ennél többet. 

Holnap délután végre irány haza. Vonattal. :)

Back to reality

Elment az autó. Szépen elbúcsúztam tőle, megköszöntem neki mindent, és átadtam egy Chevrolet-mániás fiatalembernek, aki legalább annyira boldog volt vele, mint én anno. :) Ez volt az utolsó lépése a dolgaim felszámolásának, és a végleges elszakadásnak. 

A változás kézzel fogható. Ma már tömegközlekedtem is. Hát, furcsa. Persze, annyira könnyen hozzá lehet szokni a jóhoz, ugyebár. De csak annyiban változtak a dolgok, hogy jobban oda kell figyelnem az időre, mert nem 15 perc alatt érek be a városba, hanem félóra alatt, de hamarabb el kell indulnom. Viszont a buszon tudok olvasni! (mert vezetés közben nem ildomos) :)

Need for

Reggel papírbolt. Összefutok egy kedves ismerőssel.

- Mikor indulsz?

- 37 nap múlva. Már csak 37-et kell aludni.

- Szedj be egy kis speed-et, és akkor hamar meglesz az.

Azért vannak a jóbarátok. :)

 

!

Gyerekek! Remegek. 
Eladtam az autómat! Aki ismer, az tudja, mekkora dolog ez. 
A gondviselés... :)

Később több infó.

Péntek este

Tartalmas hét volt. Most péntek este van, egyedül vagyok, várom a vacsimat az egyik kedvenc helyemen.

Megvan a repülőjegy: 41 nap múlva megyek el innen.

Furcsa, hogy idén milyen sok új embert ismertem meg, és milyen szépen beépültek az életembe. Szinte mind férfi, hiszen őket jobban megértem. Nem vagyok egy picsogós nő. Sokan eltűntek, lemorzsolódtak, páran megmaradnak hosszú időre. Idén az egyik legnagyobb tanulás az volt számomra, hogy nem szabad sem elsőre elàjulni valakitől, sem ítélkezni. Időbe telik, míg valakit kiismersz. Sokaknak túl sokat adtam magamból, talán nem kellett volna, páran pedig igazán kaphattak volna többet. Nagy találkozások történtek, volt hideg-meleg, de sokat TANULTAM. Megtanultam azt is, hogy amíg jól vagyok egyedül, addig nem vagyok magányos.

Megtapasztaltam, hogy igenis el kell indulni egyedül is, mert úgyis mindenhol vannak ismerősök, ahol nincsenek, ott pedig úgyis lesznek. Nem szabad otthon ülni.

Megtapasztaltam, hogy szauna után a jeghideg merülő medencében élek csak igazán.

 

Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a nyitottság mindig új élményekkel gazdagít, és hogy túl kell lépnem a saját berögzült határaimon, meg kell haladnom önmagamat. Amikor már valamit nem tudok emelni, vagy nem emel engem, akkor bölcsebb letenni azt.
És elengedni nem jelenti azt, hogy lemondani róla. Csak nem görcsölni rajta. Kemény munka. De megéri, mert olyankor történnek a csodák.  ;)

 

Istentisztelet

Annyira éreztem, tudtam, hogy ma el kell mennem istentiszteletre. Évek óta nem voltam, mert ez a vasárnap reggeli időpont elég érzékenyen érintett, főleg, ha előző este rendezvény volt. Azt kell tudni ezekről az alkalmakról, hogy 2-3 ember váltásban tartja őket. Nekem van egy kedvenc lelkészem, és annyira szerettem volna ismét hallani őt. Beléptem a templom ajtaján, és ő állt ott, készülődvén a prédikációra. 

Komoly lesz, üljetek le! Most. 

Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy az istentisztelet előtt egy hölgy, aki mindig orgonán játszik és énekel, felhívta a figyelmünket arra, hogy gyakoroljuk a 146-os zsoltárt, idézem: "Mindenki azzal a  hanggal, amit a Jósitentől kapott!" 

Elkezdődött az adventi beszéd, míg nem Jeremiástól idéztek. "Jeremiás mondja, hogy ne csak akkor szeressük Istent, amikor jót mond, hanem akkor is, amikor olyat, ami nem kedvünkre való. Akkor is szeressük, amikor figyelmeztet bennünket valamire, amit nem szeretünk hallani. Aki elhagyja a hazáját, az mindig érezni fogja belül a hiányt (....).... Például nézzük meg azokat a magyar testvéreinket, akik elhagyták az országot. Élvezik az idegen ország minden javát, anyagilag, érzik a megbecsülést, de soha nem fognak tudni olyan jót koccintani az ebédlőasztalnál, mint itthon. És amikor megkérdezzük őket erről, hiába a jólétük, ők is bevallják ugyanezt. Ez a büntetésük azért, amiért elhagyták a hazájukat."

Hogy ez hogyan jött az egész prédikációhoz, azt nem tudom. Jeremiásnak semmi köze az Adventhez, és a külföldön élő magyaroknak sem. Ez nekem szólt. Csak nekem, ezzel tisztában vagyok. Azt is tudom, hogy ez az egy érzés - a hiány - sokkal keményebb lesz, mint gondolnám. De így is bevállalom. Mert ott egy új életet tudok kezdeni magammal, hiszen én nem csak egy bizonyos ország lakója vagyok, hanem az egész világé. És ezért a Jóisten nem neheztelhet, mert a belső hazámat viszem magammal. 
Az élet ilyen. Valamit valamiért.

Felszámolás

Aki költözni akar, az készüljön fel egy érzelmi hullámokkal teli időszakra. Ahogy rendet teszel, és átgondolod, hogy mi az, ami végleg otthon marad, mi az, amit viszel majd magaddal, elkapnak az érzések, az emlékek. Hogy most te innen tényleg elmész. És nem szándékozol visszatérni egy darabig. A holmikkal együtt az egész életedet is szépen lassan felszámolod, és ez ijesztő lehet. 

Ma például a maradék szekrényeket, apróságokat, ékszereket és papírokat szelektáltam. 7 szatyor lom lett, azokat kidobtam, és csodálkozva láttam, hogy még így is van 18 pár cipőm (pedig múlt héten már hazavittem egy csomót), 5 télikabátom(???), 9 alkalmi táskám, 2 epilátorom, 2 hajszárítóm .... a sok fülbevalóról ne is beszéljünk. Öveket és sálakat, kendőket nem is mertem elkezdeni számolni. :) Annyira nő vagyok, hogy szörnyű! :D

kezdődik

Huh, amilyen energiák vannak itt mostanában, az brutál. Jó értelemben. 

Az utolsó másfél hónapot kezdem, és bevallom, vannak kemény jelenetek. Ami a legjobb érzéssel tölt el, hogy több olyan ember is van, aki engem érdek nélkül nagyon szeret. A hét minden napján találkoztam valakivel (vagy napközben egy kávéra/sütire, vagy este egy forralt borra), és mindenki szeretne még belőlem egy kicsit - minőségi időtöltéssel. 

Ami nagyon meglepett, az egy barátom útravalója. Azt mondta, hogy nem félt engem, mert tuti megállom a helyem kint, csak ne legyek mindig jó. Ha nem vagyok jó, az nem jelenti azt, hogy rossz vagyok. Így kisebb esélyem van arra, hogy kihasználják a jóindulatomat. Tanuljak meg nemet mondani. 

Amúgy elment az összes bútorom, meg a bicaj is. Most már csak a kocsi van hátra... 


szentimentális lettem

Azta. Tegnap kemény volt az eljövetel otthonról, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy az unokahúgom már nem is olyan kicsi. Állt a kapuban, és nem mosolygott, ahogy integetett, inkabb el volt szontyolodva. Én meg majdnem elbőgtem magam.

Amúgy meg jönnek az érdeklődések a kocsira.  Ma 3 pasit küldtem el, mert nevetséges összegeket ajánlották. Ez nem egy filléres kocsi, ez az első autóm, nagy utat tettünk meg együtt, lelkileg kötődöm hozzá, sokat költöttem rá, minden oké vele, nem adom oda ilyen alkudozóknak! Vegyenek egy öreg suzukit azon a pénzen, amit érte ajánlották. Vagy menjenek el Ukrajnàba péknek. Na.