Era

Just me, myself and I, avagy kulonben sem. De.

Lengyel-magyar= két jóbarát?

Hát nem éppen.

A múlt héten történt, hogy új részlegre kerültünk dolgozni, ahol egy számomra kevésbé szimpatikus, lengyel hölgy volt a részlegvezető. Az lett a vesztem, hogy ő sem szimpatizált velem.
A feladat egyszerű volt: kaptunk egy-egy kézre szerelhető scanner-t, melynek segítségével be kellett vinni egyes ruhadarabokat a rendszerbe. Ez első nap könnyen ment, viszont második nap a sunyi kis masina folyton lefagyott, nem tudtam vele dolgozni, és mindig a nőhöz mentem segítségért - ő ismer egyéb billentyű-kombinációkat, én pedig nem akartam hibát elkövetni.

A harmadik után átküldött egy másik részre, és 5 perc múlva ott volt a nagyfőnök, aki mondta, hogy mi van velem, mert nem így szoktam dolgozni, és hogy 5 perc alatt 3 hibát is elkövettem. Ha így folytatom tovább, nem alkalmaz,  mert ez nekik nem éri meg.
Mondtam, hogy a scanner volt foscsi, és nem hogy hibát elkövetni nem tudtam vele, de még rendesen dolgozni sem. Nem hitt nekem, csak a kisfőnök hazugságait vette be. Érdekes volt. Utána még a fejemhez vágta azt is, hogy nem tudok önállóan dolgozni, miközben ú maga mondta, hogy dolgozzunk párokban, és kettőnk közül csak Daria volt elhatalmazva, hogy a számítógéphez nyúljon, ő nyomtathatott árcédulákat, így a munka felét ő csinálta, a többit én. Összedolgoztunk, és hatékonyak voltunk. Mindegy. Ki akart tetetni onnan, és sikerült neki. Gratulálok.
Abban a pillanatban döntöttem el, hogy nem akarok többet ott dolgozni. Ki nem állom, ha igazságatlanul vádolnak.

Írtam a magyar flex menedzseremnek, hogy csináljon valamit. Annyit válaszolt, hogy "Ne foglalkozz vele, az egy szar." :) És hétfőtől egy másik épületbe tett át.
Így történt, hogy ma már második napomat töltöttem egy másik helyen, ami kisebb, családiasabb. Itt nem spannolok annyira senkivel, de a lengyel lányokkal jól kijövök.

Szóval, az hogy az ember betartja az aranyszabályokat, még nem jelenti azt, hogy minden rendben zajlik. :)

A közösségi életről szóló bejegyzés

Nos, sok embertől hallom, hogy nagyon magányosnak érzi magát külföldön. Örömmel tudom közölni veletek, hogy itt van közösségi élet, és nem is akármilyen.

Hétfőtől 3-an maradtunk a házikóban, ami a hely miatt jó, bár a kis Szandra nélkül (aki egy  raccsolós litván) nagy a csend, mert ő mindig mindenkinek mindent szeretett megmondani, még akkor is, amikor arra semmi szükség nem volt. :) Szóval, ő elköltözött Amszterdamba, de az első nap után rájött, hogy ott sem jobb. Viszont innen meg kitetette magát. Okos.

Szóval, Karolina a kedvenc lakótársam. Ő egy 27 éves, litván masszőr lány, aki végtelenül értelmes, tartalmas, és szintén szereti az abszurd humort, meg nagyon hisz a gondolat teremtő erejében. Sok közös van bennünk, és szerencsére nyelvi akadélyaink sincsenek a kommunikációban. Na, vele remekül együtt lehet élni. Ő itt lakik a mellettem lévő kis szobában.

A másik lány, Natalja, akiről nem tudjuk, hány éves. Nagy sminkben jár dolgozni, és folyton keni magát mindenféle tégelyekből mindennel. Nekem azt mondta, 32. :) Van egy 8 éves kislánya, és egy férje. Na, vele németül beszélek. Persze, ez nem olyan egyszerű. A kommunkációnk úgy néz ki, hogy ő félig angolul, félig németül mond valamit (de egy összetett mondatot, például), amire én németül válaszolok, de a problémás szavakat angolul mondom. Azért így is sokat fejlődtem, hiszen majdnem 3 hete mindennap beszélek németül.

A bungalónkba gyakran látogatnak el oroszok, akik közül kedvencem Szása (mi más is volna a neve? :)), de persze Alex-ként mutatkozott be. Na, ő egy kb. 165 cm magas, 60 kg-os, 34 éves, tipikus orosz fejű ember, aki esténként Baileys-t iszik, hétvégén voldkát (ööö... masszív alkoholista?), és pont tegnap törte el a kezét, de azt mondja, így is simán tud dolgozni. Na, ő biztosan vasből van, nagyon kemény pasas, ám mellette intelligens is. Mutattam neki a Bye bye Szása c. magyar dalt, és igyekeztem úgy lefordítani, hogy ne bántsam meg vele. (értelemszerűen az "elmentél, és azóta az órám keresem" rész valahogyan kimaradt a fordításból).

Ott van a másik kedvencem, Attila, aki pedig múlt héten egyik este bekopogott, hogy engem keres. :) Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, de a végén kiderült, hogy a lakótársammal dolgozik egy helyen, és így szerzett tudomást rólam. Na, ő alapvetően artista, és kb. ugyanakkor költözött ki, mint én. Amikor ráér, át szokott jönni, és vele is lehet mindenről beszélni, vagány kis csávó.

Egyelőre ennyit tudok a közösségről, mert hát időbe telik, mire mindenkiről kialakul egy viszonylag tartósabb véleményem. 

Folyt. köv.

Beilleszkedve

Az első hetet megcsináltuk sikeresen, és arra kellett rájönnöm, hogy itt kint csak akkor hívnak be mindennap dolgozni, ha az első napokban alapjáratra állítod magad. Ez azt jelenti, hogy csendben kell lenni, alázattal kell dolgozni, nem szabad semmi olyat kérdezni, ami nem munkával kapcsolatos, továbbá tilos panaszkodni és röhögni, ám ha kérdeznek, akkor készségesen kell válaszolni, ugyanis a kutya sem akar savanyú arcokat alkalmazni. :)

Szóval, az első hét vége felé már sokkal könnyebb volt eljutni a gyárba, és a kis 46 órát ledolgozni. Csütörtök este 6-kor a főnökség kinyitotta az italautomatát, és minden kedves túlórázó azt ihatott, amit csak akart (ingyen!), majd pénteken ebédszünetben a kantinban ki volt készítve egy rakás süti és chips, ezzel köszönték meg a heti munkánkat... No comment.

Egy bekezdést megér a legjobb kolléganő a világon:
A neve Daria, és ő az a lengyel lány, akit említettem már. Pár évvel fiatalabb nálam, de ő is nyelvész, és mindig együtt vagyunk beosztva - ha ő nem lenne, unatkoznék bent. Imádja és műveli az abszurd humort, és maximálisan jó társaság. Szünetben is együtt lógunk, tehát napi 8-10 órát, ő cigizik, én pedig kint teázom vagy cappuccinozom. Szóval, szeretek bejárni dolgozni. :)

Ezen a héten már könnyedén jövök-megyek, csak 8 órázunk, nincs izomláz, viszont picit már fogytam és izmosodtam is - a napi 25-30 km bicaj megteszi hatását.

Szombaton Eindhovenben voltam Gim-mel, a holland barátnőmmel (a szőke lány, akivel októberben több képet is kitettem), vasárnap meg újdonsült magyar cimborámmal, Robival csordáztam - sokat segített nekem. ;)

Most úgy érzem, hogy  életem egyik legjobb döntése volt, hogy kijöttem. Olyan hatások érnek, és olyan energiák mozognak, amiket mindenkinek meg kell tapasztalnia. Emellett egy óriási önismerett tréning is az egész.

 

Ja, tegnap este megmutattam a lakótársaimank és az új orosz "barátainknak" a Lullaby c. dalomat, és nagyon tetszett nekik. Nem is tudták, hogy énekelek. Hamarosan publikálom is, de még nyers. :)

Welcome to the Jungle

Szóval, az történt, hogy beköltöztem egy erdőbe. De tényleg.

Előzmények:

Múlt héten alig kellett menni dolgozni, és pénteken felhívott az egyik ügynök, hogy mit szólnék egy másik munkához, ugyanis most van lehetőség átmenni. Bár kicsit többet kell biciklizni a munkahelyre, és a szállás is picivel kisebb, de a munka talán kevésbé megterhelő.
Mondom, legyen. Az előzőnél úgysem lehet sz.rabb.


Így is történt, a sofőr jött, elvitt a központba, ott még 3 litván lány csatlakozott hozzánk (korombeliek), útközben már tökjót nevetgéltünk, beszélgettünk, amikor észrevettük, hogy az egyikük németül beszél hozzánk angol helyett. Közben ki is mentünk a városból. Konkrétan egy erdő közepén lyukadtunk ki, ahol egy Prinsenmeer nevű kemping található, kisebb házikókkal. Az új szállásunk. Középen egy tó. Mellette közvetlenül egy casino (?), ha nagyon játszani és veszíteni szeretnénk.  Biztosan nagyon szép, sajnos világosban még nem láttam.
Be is költöztünk a kis házikónkba, ami takaros, berendezett, meleg, bár kicsit kicsi.

A hétvégét magyar társaságban töltöttem, voltunk Overloonban háborús múzeumot nézni (nagggyon komoly!), és Utrechtben csak úgy. :) Csak jókat tudok erről mondani. A magyarokat a jóisten küldte nekem, mert annyit segítettek, hogy nincs annyi hajam. :)

Szóval, eljött az első munkanap. A munkahely kb. 10 km-re van, Helmondban, de van egy alsóbbrendű bicikliút, azon talán 9.2. J Tehát a napi edzés meg is van. Reggelente eddig héttől kezdtem, de ez változhat a munka mennyiségétől függően. A gyár igazából egy webáruház raktára.  Új ruhákat csomagolnak, szállítanak különböző üzletekbe. Az én feladatom sem igényel különösebben  diplomát: egyenként csomagolt ruhákat kellett árazni, cimkézni, majd azt a műanyag motyót rátűzni, ami beriaszt, ha el akarják lopni.

A kisfőnökünk, Anna, aki egy 27 éves, karakán nő. Legalább 5 nyelven biztosan beszél, szeret énekelni, és hétvégén nagyon berúgott a barátjával. Ennyit tudtunk meg róla az első 2 nap alatt, továbbá azt, hogy nem szekál, szereti az egyenes beszédet, és jó a humora is.
7-en dolgozunk egy részlegen, van bőségesen hely a munkának, tágas az egész. Legjobban egy lengyel (szerintem leszbikus) lánnyal jövök ki, akivel nagyon egy kattra jár az egyunk. Ma derült ki, hogy amúgy angol-legyel tolmács és fordító… Szünetekben vele bandázom, és amíg dohányzik, addig én is el szoktam szívni egy almát vagy müzliszeletet. :)
Az első két nap 11 órát voltunk bent, szerdán 12-t. Minden nap összesen 1 óra szünet van, de bármikor ki lehet menni inni és mosdóba. Itt nincsen olyan szigorú dress code sem, mint az előző helyen. (ott kötelező acélbetétes védőcipőt viseltünk, trendi volt)
A munkát és az embereket össze sem lehet hasonlítani az előzővel! Szóval, egy ideig maradok. A sok túlóra nyilván anyagilag is jót jelent. Közben azért nyitott szemmel járok.

Itt tartunk most.

A litván lányokkal jól kijövök, esténként, ha még meg bírunk mozdulni, akkor főzünk, és a nappaliban bandázunk. Eddig minden este jött valaki hozzánk vendégségbe, ugyanis állítólag hangos vihogás szűrődik ki a házunkból, és ez idevonz minden új embert. :)

Egyelőre senkinek nem mondtam el, hogy mivel foglalkoztam, az egyik lány tudja csak, hogy tanár vagyok. 

All in all, tökjó minden. Igazából jó a munka, jó a hely, normálisak az emberek, firss a levegő, minden nap beszélek németül, sokat mozgok és közben pénzt keresek. Így tudnám összefoglalni. :)
Puszi mindenkinek!