Nem is gondoltam, hogy ennyien nézik ezt a blogot. Pedig már egy ideje inaktív.

Úgy érzem, újra írnom kell.

Most csak arról, hogy mennyire meg tudnak változni a dolgok, hogy mennyire máshogyan alakul minden, ha az ember néha mer NEM-et mondani. :)

Mi is történt az elmúlt majdnem 3 évben?

Egy hajszálnyira voltam attól, hogy visszavonhatatlanul elcsesszem az életemet. Igen-t mondtam egy lánykérésre, de be kell vallanom, nem éreztem belül, hogy én tényleg ezzel az emberrel szeretném leélni az életemet.  Bocsássa meg a Jóisten, de sajnálatból mondtam igent, mert a másik egy percet nem tudott egyedül tölteni magával, és nekem megesett rajta a szívem. De egy idő után én sem tudtam elviselni őt. És még hányan vannak így? Hány nő nem tud mozdulni egy gyerek és/vagy egy közös lakáshitel miatt? Hányan házasodnak össze csak azért, mert az egyik kétségbeesetten akar valakit magamellé? Hányan ragadnak bele egy mérgező kapcsolatba? Hány embert aláz meg verbálisan a 'párja' nap mint nap?

Tudom, hogy ketyeg az óra, meg itt az idő, meg nem leszek fiatalabb, de akkor sem adom alább annál, mint amire a szívem is igent mondana, nem csak a szám! Egy egészséges kapcsolatban szeretnék majd élni, ha eljön az ideje, de nem kell egy bólogató férj, aki mindig mindent elnéz nekem, mert attól nem fogok fejlődni, és úgy én sem tudok jó támasz lenni.

Ez van most. Egyedül, nyugodtan, stressz nélkül  szabadon.:)